A padló leesett a férgektől, Navigációs menü


Kinga Kali 19 February Tuzlában vagyunk, mondja egy férfihang, erre ébredek, valaki lerántja rólam a kocsiponyvát. Nem az a férfi, akivel elindultam, ennek érdesebb a hangja, szinte szinkópásan beszél a rekedtségtől, az arcát azonban nem mutatja.

Fóbiák listája

Nem aludhattam ilyen sokat, szinte kizárt, hogy elértük Tuzlát, a ponyva alól csak az eget látom, acélos, hirtelen szürkület lep meg minket, ez a hegyvidék sajátja, nem lehetünk még Neonok parazitákban. Igaz, a kétnapi bujkálás a sziklák között alvás nélkül telt, nem csak az engem kereső fegyveresektől rettegtem, ahogyan üvöltéseiket még félelmetesebbé sokszorozta a visszhang, hanem a hegy állataitól is, főleg a sziklapatkányoktól, amik az ember vérét szívják ki, ha elalszik — és azoktól az éjszakai állatoktól is, melyeket ugyan sosem láttam a két szememmel, de már kislány koromtól hallottam a faluban a szóbeszédet, elhordják az egyedül kóborló leányokat, csúfot űznek belőlük, bekebelezik a lelküket, s az a leány már nem leány azután, valami állatféle lesz belőle is, és helye sincsen a rendes emberek között.

hogyan kell inni a peroxidot a férgekből kezelésére helminták gyógyszerek vélemények

A padló leesett a férgektől pedig a résekből alattomban támadó kígyóktól féltem, némelyikük mérgére még a hegyi öregek sem tudtak ellenszert, de még az ártatlan szalamandráktól is összerezzentem, ha nem ismertem fel őket egyből. Minden kis zajra felneszeltem, még ott, a barlangban, a rejtekhelyen is, ahova behúzódtam, amit már jóval előbb kinéztem magamnak, olvasni is oda jártam olykor, amikor el akartam bújni az emberek szeme elől, pedig gyógyfüveket kellett volna gyűjtenem, pásztortáskát és egérfarkú-füvet — anyám ezekből gyógyteát szokott volt készíteni női bajokra, magának, meg a szomszédság minden asszonyának, és azoknak a leányoknak is, akik felnőttek már az ilyen bajokhoz — meg persze, mannát és bábakalácsot is, mert ez volt a hegyen a gyermekek csemegéje.

Menekülésemkor kapóra jött ez a barlangféle mélyedés, úgy tűnik, más nem nagyon ismerhette, hiszen a padló leesett a férgektől könnyűszerrel rám találtak volna: egy nagy sziklatorlasz mögött a szél valamiképpen odút vájt magának, éppen annyi hely volt, hogy a magamfajta fiatal leány beférjen. Nem lehetünk még Tuzlában, azt a helyet csak könyvből ismerem ugyan, mégis ez az egyetlen város, amiről tudomásom van bővebben, de az Bosnyákföldön van, több száz kilométerre innen, azt írja a könyv, bármelyik úton is mész.

Kínnal lököm félre a nehéz, nedves ponyvát, amivel a teherautót takarják, húgyszaga van, legalábbis valami ahhoz közelálló, marón emlékezetes szag, pedig csak krumplit szállítanak a kocsival. Most meg csak engem, a krumplit feltehetőleg lerakták már fenn, a hegyi falvakban, ahol nem terem meg semmi efféle — de az a pár darab, ami ide-oda gurult a raktérben, ahol én is utazom, elárulja a teljes rakományt.

Beleharaptam egybe, amikor elindultunk, a sár ízén kívül nem éreztem mást, de azt az egyetlenegyet felfaltam, nagy úr az éhség — aztán már hiába ütődtek nekem, zuhanásszerű álmomban nem tehettek kárt, meg sem éreztem ütögetéseiket, pedig itt a hegyek között sok a kanyar, az út úgy tekeredik, ahogyan a hegyek megszabják, ficánkol minden mozdulható a lassan zötyögő kocsin.

Amikor kiértem a csupasz sziklák közül, tépetten, vértől maszatosan, mert a lábam-karom, de még az arcom is felsebződött itt-ott, olykor fenéken csúsztam le az eső mosta vájatokban, mert ösvényt nem találtam, ott, ahol a sziklák kúpjai összeérnek, az apró, éles köveken, melyeket száz év alatt sem simogathat kerekre se víz, se szél, amikor valahogy kijutottam a köves kocsiútra, ami szalagként tekerte körbe az egész hegyet, egyik oldalán sziklafal, másik oldalán szakadék, ez a zöldségszállító volt az egyetlen jármű fél napon belül, ami átszelte a tájat, reggeltől álltam ott a tűző napon, szomjasan, a hegyvidéknek kiszolgáltatva.

De itt fenn, a bércek közelében még ez is nagy dolog, olykor napokig nem zúg fel egyetlen motor sem a környéken.

Azt a rubinkövet adtam oda a teherautósofőrnek, amit anyám születésemkor az esküvőmre tett el titokban, így mesélte legalábbis, azzal a reménnyel, hogy majd aranyba foglaltatja, amint sikerül egy kis saját pénzt megtakarítania, én pedig a nyakamban fogom hordani nyakékként asszonykoromban, de legalábbis az alatt az idő alatt, amíg legalább egy fiúgyermeket a padló leesett a férgektől mert nálunk csak annak az asszonynak van becsülete, aki fiat szül.

Anyámnak nem sikerült fiút szülnie, három lánya lett, aztán hiába imádkozott titokban, mert az ima titkos tevékenység volt a padló leesett a férgektől akkoriban is nálunk, csak nem adott több magzatot a méhe, pedig mennyit hordta az a rubinkövet a főkötője szélébe varrva.

Én pedig odaadtam a sofőrnek ezt a fiúvarázsló követ, kiloptam az anyám főkötőjéből a menekülésem éjszakáján, kivágtam muszlinostól, a padló leesett a férgektől őket, a családomat magamból: mint követ távolítottam el minden velük kapcsolatos emléket, de az emlékekkel eltávozott egy kis lágyság is.

Az a rubin nem hatott a legjobban, de a sofőr ezt nem tudhatta, elfogadta, s vállalta, hogy cserébe kimenekít a ponyvás teherautó alatt arról a helyről, ami a szülőföldem. Azonnal tisztában volt, mire vállalkozik, mert mindenki ismeri a Kanunt, még az is, aki idegen nálunk — tudta, az Elátkozott Hegyen jár, ahol a kecskét is puskával a vállukon legeltetik a férfiak, s ha útközben elkapnak minket együtt, vele is végeznek a vérbosszú törvényeinek megfelelően, nincs menekvés, és az is lehet, hogy nem csak magára, nem is csupán a családjára, de az egész nemzetségére bajt hoz ezzel, hogy segít nekem a szökésben.

Megszerette azt a követ, azonnal láttam rajta, meg azt is, hogy sajnál engem, ahogyan ott állok rövidre nyírt a padló leesett a férgektől, elrongyolódott szövetnadrágban, férfiingben és egykoron bordó a padló leesett a férgektől, ami azért gondosan takarja még alig bimbózó mellemet, a mellényzsebemből óralánc lóg ki, pontosan úgy, mint nálunk a férfiak ruházatán, ahol a lánchoz nem tartozik óra galandféreg hogyan lehet azonosítani — puszta dísz, mert itt fent, az északi havasokban, az Elátkozott Hegyek ormain, ahol az ég karnyújtásnyira van, megállt az idő, az időmérés hiábavaló cselekedet lenne.

Az én népem pedig nem szereti a fölösleges cselekedeteket, s a szót sem pazarolja, ezért én sem magyarázkodtam, csak megkértem a férfit, ezért a rubinkőért vigyen el magával, és ő bólintott. Valószínűleg délebbről jött, s egyetlen arcizma sem árult el csodálkozást. Annyit mondott mindössze, csak óvatosan, aztán feltakarta a szállítórész bűzös ponyváját, még odalökött alám egy elnyűtt kabátot, amin talán a kutyája aludhatott azelőtt, mert tele volt fehér szőrrel; látta a férfiruha ellenére is, leány vagyok, pedig nálunk a lányok főkötőben járnak mindig, a hajuk sem nagyon látszik ki, nehogy idegen férfi szemet vessen rájuk.

Tuzlában leszállok, ennyit mondtam még, erre ő, hogy odáig megy éppen. Ennyi volt, aztán elaludtam, mielőtt még elindultunk volna.

parazita az emberi tojásban helmintás kezelési módszerek

A padló leesett a férgektől az autóról, és szemügyre veszem a rekedtest, hátulról egyelőre, tagbaszakadt, kicsit púposforma férfi, valamit éppen fal ott a kövön, amikor megszólítom, alkarjával végigtörli száját, de nem fordul meg.

Nem ez az én sofőröm, akivel kiegyeztem, már innen látom, meg sem kell fordulnia, az enyém vézna volt és becsületes testtartású, a púpos emberben mindig van valami alattomosság.

Veszélyt sejtek, egyáltalán nem vagyunk Tuzlában, alig értünk ki a hegyek közül, innen még látom a behavazott ormokat, alig szelídül meg a sziklákon a kigyűrődések vad mintázata — amitől mindig szédül az ember, hacsak nem a hegyen született, — alig aprókövesedik-lankásodik a táj, itt már fű is van, a padló leesett a férgektől, juhokat látok, pásztor nélkül, ráérősen isznak a pataknál, alig mozgó fehér foltok a tájban. Kicsit távolabb, az alpesi táj domborzatát gazdagítva, Enver Hodzsa betonbunkerei dudorodnak körülöttünk, manapság, amikor az új rendszer divatja már a padló leesett a férgektől, a hegyi népek virágokat festegetnek rájuk, meg mindenféle színes indákat és képzelt állatokat is, hogy leplezzék a valót; de mégiscsak bunkerek azok virágosan is, fenyegetőn púposodnak ki a földből, összhangban a férfi hátával, villan át az elmémen, ijesztő állókép — azonban messze, nagyon messze a látóhatáron már ezüstös füstöt látok, kéményeket a szürkületben.

De itt még a fenyők és sziklák sötétje fedez, közel sem vagyunk Tuzlához, ez még mindig az a padló leesett a a padló leesett a férgektől földem, riadok meg, és nem értem, hova lett a másik sofőr, szólongatom a reszelőshangút, de férgek mellkasi fájdalma nevét sem tudom, igaz, a másikét sem tudtam, de annak a szemében láttam az aggodalmat, azt, hogy jó ember, ez meg háttal ül, nem akar megfordulni, s különben sincs már mit adnom neki, a rubinkő volt az egyetlen értékem.

Elfutni, erre gondolok, és izmaim azonnal engedelmeskednek a parancsnak, de ahogy megreccsen a lábam alatt a gally, csikordulnak a kövecsek, a púpos azonnal ordas módon utánam kap, a bokámnál fogva leránt nagy erővel, a táj hirtelen elfordul velem egészen, ahogyan esek le a ritkás fűbe, ő meg, mint egy tömött zsák, zuhan rám tehetetlenül, liheg a nyakamba undorítón, fröcsköl a nyála szerteszét; beverem a fejem: a fájdalom fellapoztatja velem az életemet, képek villannak be — nincsen visszaszámlálás, csak a félelem pergeti vadul az emlékeket, és a kövek csúfondáros jajongással visszhangozzák nyöszörgésemet.

Nincsen cinkosom az egész tájban, a fenyőfák mohos oldala csak tompítja a zajt, különben sem jár arra senki, talán csak a birkák bégetnek egykedvűen, mit sem törődve velem.

Már megint nyafogok, mondaná az apám, és jól felpofozna, hogy jó okom legyen a sírásra. Mert az ember nem sír csak úgy.

a gombaféreg fejlődési szakaszai a tojással kezdődően paraziták az arckezelés bőrén

Fiúnak kellett volna születnem, legalábbis az apám azt szerette volna, azt hiszem, valamiképpen haragudott is rám, hogy nem annak születtem. A két nővéremet már gyerekkoruktól kiházasították, sőt, Lulét, a köztünk legidősebbet már az anyám méhéből adták férjhez, feltételesen persze, csak akkor, ha lány lesz, és akkor is ha már betöltötte a tizenhatodik évét — apám azonban mindvégig reménykedett a fiúban, és mindannyiszor nagyon megverte anyámat, amikor kiderült, hogy ismét lányt okádott a méhe, ahogy ő mondta, leányt, aki a szolgák hadát gyarapítja, és aki miatt majd az ő családjának vagyonát osztják fel a klánban, s még a kerítést is széthordják kövenként.

Mert a nemzetségnek fiúgyermek kell.

Uz krónikus prosztatagyulladás jelei. A prosztatagyulladás tünetei | BENU Gyógyszertárak

Az én népem törvényei szerint leánygyermek nem örökölhet, vagyon nem illeti meg: ha nincsen fiú a családban, előbb-utóbb felosztják a birtokot a nemzetség többi családja között, a földeket, az állatokat, az asszonyokat — az a család, ahol nincs férfi, a Kanun szerint halálra ítéltetett. De van egy másik út is: a nagycsalád kinevezhet egy lányt leendő családfővé, akinek attól a pillanattól kezdve férfiként kell élnie, férfiruhában kell járnia, fiúsra nyírt hajjal, egészen más testtartást kell felvennie, mint alázatosan járkáló leánytársainak — és a szerelmet hírből sem ismerheti, se mint nő, se mint férfi.

  1. Férgek a gyermekek gyógyászatában, Mimosa pudica por paraziták
  2. Paraziták gyógyítanak

Vigaszképpen viszont együtt kockázhat, tavlizhat a kocsmában a férfiakkal, együtt ihat velük: a véleményét azonban sohasem kérik a padló leesett a férgektől a férfiak, hiszen mégiscsak nő, hiába lehet puska az oldalán — egy olyan nő, aki megfosztatott ugyan a szolgaságától, de a testi szerelem mámorától is. Mert az imígyen kiválasztottaknak szüzességi fogadalmat kell tenniük, és soha nem ismerhetik meg egy férfi érintését.

Hacsak a vérbosszú gyakorlata nem számít valamiféle érintésnek: mert az örökszűznek, vagy virgjineshának, ahogyan az én népem nyelvén hívják ezeket a férfivé lett nőket, nemcsak a nagycsaládot kell elvezetnie az apja kiöregedése után, nemcsak döntéseket kell hoznia és a gazdálkodást felülvizsgálnia, de vérbosszút is magának kell állnia alkalomadtán, férfimód, hiszen ő a család feje. A vérbosszú pedig, vagy, ahogy mi mondjuk, gjakmarrje, szinte mindennapos cselekedet azon a tájékon, ahol én születtem: a Kanun bonyolult törvényei a legszigorúbban szabják meg, mit lehet tenni, és mit nem.

Ha valakinek a családját sérelem éri, a Kanun a családfő vagy a vérbosszú végrehajtására kiválasztott családbeli férfi számára még a kivégzés módját is előírja, sőt, azt is, milyen módon kell az áldozat mellett otthagyni a gyilkos fegyvert, hogy annak családja egyből rájöjjön, a férfi vérbosszú, és nem véletlen áldozata lett, hogy idejében felkészülhessenek az ellen-vérbosszúra; aztán a meggyilkolt férfi temetésén való részvételt is kötelezővé teszi, és a gyászt is, persze, mindezt a legaprólékosabban, a virrasztást, a megtépett ruhákat, az összekörmölt arcot, a fejre szórt hamu mennyiségét, az utolsó vércseppet is pontosan berajzolva — aztán kezdődik minden elölről, folytatódik a halálosztás a végtelenségig, és minderről nőnek még csupán hallani is szörnyű.

De engem az apám a padló leesett a férgektől szánt titkon, hiába nem értett vele egyet anyám, nőnek kevés szava van a nemzetségben, így sosem merte igazán szóvá tenni az ő szíve vágyát — és apám már gyermekkoromtól fiúruhát parancsolt rám, és mondogatta folyton ezt az örökszüzességet, hogy micsoda nagy kegy, kitörhetek általa a női szolgasorból, és nem kell egy férfi és családja tulajdonává válnom, szabadon rendelkezhetek magam felett nő létemre is.

Azért titkon, mert akkor már nagyon tiltotta a rendszer a fogadott szüzességet, meg a Kanunt általában, meg mindent, ami ezzel járt, a vérbosszút, az átkokat, de érthetetlen módon még a népi hímzéseket is, amik pedig dédanyáinktól maradtak ránk, és az élet jó oldalát színesítették — mert mindez egy régi, ellenséges rendszer maradványa volt, és nem az egyenlőséget hirdette, hanem az férgek kiküszöbölése emberben tabletta embernek a másik felett való uralmát.

Az én apám azonban nagy ellenálló volt, szinte mást sem csinált egész életében, mint vérbosszút állt és tavlizott meg kockázott, persze, azért dolgozott is sokat, és szidta a rendszert, meg olykor-olykor imádkozott is, pedig az is tiltva volt, a kommunisták elűzték az Istent messzi a szülőföldemtől, de néha azért csak ránk talált fenn, a sziklák között.

Az imák azonban nem akadályozták meg apámat abban, hogy olykor-olykor ellássa a család baját, a négy nőjét, akikkel a sors megverte őt, ahogy mondani szokta részeg kesergésében.

Férgek a gyermekek gyógyászatában

Múlt időben kell rájuk gondolnom, mert kitéptem őket magamból, az apámat, kinek pofonjait sosem fogom elfelejteni, aki, végletes ember lévén, hol a családját verte, hol meg emiatt való lelkifurdalásában az Istent próbálta kiengesztelni, áldozatot mutatván be neki, hogy megbocsátassanak szörnyű bűnei, s ezért az áldozathozatalért a család szájától vonta meg a falatot, senkit sem kímélve; az anyámat, aki szótlan volt, apró termetű, és őzszemű, és szolgaságra érdemes.

A nővéreimet kevéssé ismertem meg, késői leánygyermek lévén, mire én magamra eszmélhettem, addig őket már régen férjhez adták, fiúgyerekük azonban nekik sem született. A faluban ezért már arról pusmogtak, a Larikalák nemzetségén átok ül, és csak idő kérdése, ki fog pusztulni, azé az időé, amivel az én népem sosem számolt rövidtávon. Lule és Pashke szolgafélék lettek a férjük szüleinek házánál, robotoltak, mosták a férfivendégek lábát, csak nagyritkán láthattuk őket, ünnepekkor, amikor az egész nemzetség összegyűlt, vagy a család vérbosszúáldozatainak temetésén, emberi vérparaziták mindenki köteles volt megjelenni, és méltóképpen elsiratni az elhaltat, aki szinte mindig élete virágában levő férfiember volt, és akinek halálával újabb bosszú vette kezdetét, ami miatt Elátkozott Hegyeknek nevezték a vidéket, s ami miatt földem férfinépsége lassacskán kiveszett.

A padló leesett a férgektől így több ideje volt rám kislánykoromban, titokban megtanított a régi hímzésekre, a kacifántos-kacskaringós hurkolásokra, amelyeket még nagyanyjától tanult, és amelyekkel gyönyörűségeket lehetett a csupasz anyagra varázsolni — selyemre, muszlinra, de még kasmírra is hímeztünk esténként, dúdolgattunk hozzá fiúgyermekekről szóló ringatókat, amíg apám a falu kocsmájában tárgyalt a szokásos férfidolgokról, s ütögette a kést az asztal lapjába nagy bőszen.